Vissza
Nem attól vagy értékes, hogy hagyod magad kihasználni!
A napokban keringett egy poszt az interneten, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni. A szövege ennyi volt: „Ebben a világban addig vagy értékelve, amíg kihasználható vagy!” Többezren megosztották, lájkolták, és írták a poszt alá summás véleményüket, miszerint „Igen!” és „Így van”. Pedig ez amellett, hogy nem igaz, még káros kijelentés is.
Az igazság az, hogy ha valaki csak kihasznál téged, akkor sajnos annak a személynek te egyáltalán nem vagy fontos. Nem téged értékel, egyedül a helyzetet, hogy van valaki, akit viszonylag kényelmesen ki- vagy fel tud használni a céljai érdekében.
De, hogy elfogadsz-e egy ilyen kapcsolatot, amiben valaki így viszonyul hozzád, egyedül a te döntésed. Ha neked elég, hogy valakinek alárendeld magadat, akkor az a te választásod, és nem hibáztathatsz helyette senki mást: sem őt, sem a világot. A másik embert nem tudod megváltoztatni, de az már rajtad áll, hogy mit engedsz meg neki. Hogy elfogadod-e az irányítását az életed, vagy annak egy része felett, vagy pedig te magad alakítod a saját életed úgy, ahogyan te szeretnéd élni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal hátat kell fordítanod mindenkinek, akiről úgy érzed, hogy valaha kihasznált téged. Mert lehet, hogy nem is akart direkt kihasználni, rá sem jött, hogy ezt tette. Vagy épp te nem vettél észre valamit, amit ő adott viszonzásul. Vagy esetleg ő nem is gondolta kihasználásnak az adott történést.
Ha fontos számodra az illető, mindenképp próbáld meg vele tisztázni a helyzetet. Mondd el neki, hogy mit érzel, és miért érzed azt úgy, beszéljétek meg, hogy mire kell legközelebb mindkettőtöknek odafigyelni.
Ha számítasz neki, meghallgat, és együtt meg fogjátok tudni oldani. Egyszerűen azért, mert akinek fontos vagy, az nem akar téged (meg)bántani. Ha viszont továbbra sem változik a viselkedése, neked kell eldöntened, hogy ez a helyzet megfelel-e, ahogy van, vagy változtatsz rajta és a saját életeden!
Ha nem akarod magad kihasználva érezni, keresd olyan emberek társaságát, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Akik nem azért értékelnek, mert mindig elvállalod az összes munkát és feladatot, hanem azért, mert az vagy, aki. Szerepek nélkül, pusztán önmagadért. Akik azért szeretnek, mert jókat beszélgetnek veled, mert észreveszik, milyen kedves a mosolyod, mert egyszerűen jól érzik magukat veled, és látják benned az egyedi, értékes, szeretnivaló embert. Akik örülnek, ha adott esetben segítesz nekik, és te is tudod, hogy bármikor számíthatsz rájuk, amikor neked van szükséges segítségre.
A világ olyan, amilyennek mi, egyes emberek látjuk és alkotjuk. Ha elhiszed, hogy a világ rossz, akkor csak a rossz oldalát fogod észrevenni, és előbb-utóbb te sem leszel képes pozitívan állni másokhoz. Így csak lehúz az egész, mint egy örvénylő spirál, amit persze megerősítenek a cikk elején írt posztok. De ha elhiszed, hogy legalább ugyannyi jó van a világban, mint rossz, akkor egyre több jót veszel észre belőle, és egyre szebbnek fogod látni. És ahogy elengeded a számodra negatív helyzeteket, és az azokra fecsérelt energiát, egyre több jó dolognak lesz helye az életedben. Végül ne feledd: te magad is formálod a világot, pont olyanná, ahogy élsz:)
Jogi nyilatkozat
A kineziológia nem gyógyít és nem pszichoterápiás módszer, hanem az energetikai blokkok és a negatív érzelmi stressz oldásának hatására segít beindítani a szervezet öngyógyító folyamatait, és egyensúlyba hozni a szervezet testi, lelki, érzelmi hármasát.
A honlapon megjelenõ információk nem helyettesítik az orvosi véleményt, diagnózist vagy kezelést, hanem ezek mellett használható betegségek kezelésének kiegészítő támogatásaként.
© 2020 | napfenykucko.hu | | dsgn.camo